2020. február elején jutottam el odáig, hogy az előkert kialakítása után elkezdhettem megépíteni a homokozóig futó járdát, valamint az azt szegélyező támfalat.
Ami a lényeg: a járdához való térkövet a kőteraszból vettem el, aminek helyén egy előkertet alakítottam ki. A mellette futó támfalnál viszont gondolkodnom kellett, hogy az milyen anyagból legyen, amit viszont nagyban befolyásolt annak költsége.
Elsőként beton támfalban gondolkodtam, de az iszonyú drága lett volna közel 30 méteren:
50 centi hosszú és 2300 forint darabja
A fenti képen szereplő, fahatású beton támfalelem nagyon drága lett volna, amit ráadásul alá is kellett volna alapozni, mert különben kidöntötte volna a ránehezedő föld. Más betonelem viszont nem érdekelt, mert nem akartam a növények között betont látni, így elvetve a beton támfalelemet, maradt a fa, amihez viszont nem karókat, hanem gerendát használtam fel. Az alábbi képek adták az inpirációt:
Ennél szebb támfalat elképzelni se tudok
Ami a fagerendás támfalat illeti: ezt ugyan egyszerű felépíteni, viszont a természeti körülmények igencsak próbára teszik az ellenállóképességét. A víz, a pára, a szárazság és a fagy nem kímélik a fát, ezért azt maximális védelemmel kell ellátni, hogy ellenállóvá váljon az elemekkel szemben, több éven át.
No de lássuk, hogy magam hogyan építettem meg a járdát és fagerendás támfalam:
Így nézett ki a járda február 7-én
A munka nehezen haladt, mert hol jó idő, hol esős, szeles, rossz idő fogadott, térkövezni pedig nem lehet rossz időben, hiszen folyamatosan guggolni kell egy helyben, amitől könnyen belefagy az emberbe a szusz. Viszont amint elcsendesedett a szél és kisütött a Nap, én már vertem is a térkövet a gumikalapáccsal, hogy mielőbb elérjem a faterasz mögötti homokozót.
A hátralévő szakasz képe (elég nagy a rendetlenség)
Az elkészült járda február 15-én
Miközben a járda készült, a kislányommal elmentünk a közeli kőfejtőbe néhány kőért, hogy az előkertbe sziklakertet építsünk.
Az előkert sziklái és az elkészült járda
A járda elkészültével egycsapásra rendezve lett a faterasz környezete. És bár a faterasz még hiányos - hiszen hiányzik belőle pár deszka -, de végeredményben már elkészültnek lehet tartani az udvar ezen részét. Mindezek után jöhetett végre a fagerenda-támfal építése.
Elsőként kiástam egy 15 centi széles sávot a járda mellett, amit durvára darált bazalttal töltöttem fel. Második lépésként pedig lekentem az alsó gerenda alját kátránnyal, hogy a víz elleni szigetelést megkapja.
Február 18-án kapta meg a kátrányt
A támfalhoz egyelőre 4 darab 5 méteres, 15x15-ös fagerendát vettem, darabját 9000 forinttért. Ez a mennyiség 10 méterre volt elég, de ezt majd később a kapuig fogom folytatni.
Ezután a gerenda tetejét is bekentem kátránnyal, majd ráhelyeztem a felső gerendákat.
Mivel a járda tökéletesen vízszintes lett, ezért azon fektettem végig a támfalat
A gerendákat viszont össze kellett húzni valamivel, hogy tartva egymást ne essenek szét és ne vetemedjenek meg, ezért oldalról összefogatva őket eldöntöttem az oldalára, hogy alulról is kapjanak pár 28-as facsavart.
A gerendák föld felőli oldala
A négy gerenda együtt
Elfektetve az oldalára, alulról megkapta a 28-as csavarokat
A 28-as csavar
Minden gerendába 5-5 darab csavar került, amely tökéletesen összefogta, összehúzta őket a legkisebb légrés nélkül. A közéjük kent kátrány pedig abszolút kizárt minden nedvességet, de még össze is ragasztotta a két felületet.
A támfal immáron a végleges helyén
Február 20-án nekiláttam lecsiszolni a járda felőli oldalát, valamint a tetejét. Mindezzel fél órán belül végeztem.
Ezután megkapta az első réteg festést.
A második rétegű festés után a föld felőli oldalát is két rétegben kentem le, de azt már kátránnyal.
Ezután maradék deszkákból készítettem egy szerszámtároló boxot a támfal belső oldalára, amit majd föld fog körbevenni, a tetejére pedig egy felhajtható ülőpadot készítek. A beavatatlanoknak mindez úgy fog majd kinézni, mintha egy sima padról lenne szó, holott alatta egy rejtett szerszámos fog lapulni.
Február 24-én így nézett ki a fagerenda-támfalam:
A támfallal tehát elkészültem. Már csak a földfeltöltés van hátra, hogy azt lehessen mondani, nagyjából rend van az udvaron. A támfal (gerendával, festékkel és csavarokkal együtt) 44.000 forintba került. Betonszegéllyel ez 69.000 forint lett volna, amiben még nincs benne az alapozás.
A feltöltés után még gyepszőnyegezni kell. A feltöltéshez 10 m3 földet kell hozatnom, ami 50.000 forintba kerül, majd a 60-70 négyzetméternyi felületre gyepszőnyeg kerül. Ennek négyzetmétere 2000 forint, de talán megkapom olcsóbban, ha nagy tételben veszem, ez pedig ugye nagy tétel, hiszen nagyjából 60 m2-ről beszélünk.
A támfal parkoló felőli oldalát április 14-én építettem meg. Vettem két gerendát 18.000 forintért, aminek föld felőli oldalát még aznap bekentem kátránnyal.
...majd egy zsáknyi, elfekvőben lévő mulcsot szórtam a sarokra
A támfal ezzel elkészültnek mondható, s csupán egy csiszolás és a festés van hátra. Mindezt azt elkövetkezendő napokban megoldom.
A két újabb kerenda és a csavarok 20.000 forintba kerültek.
Tovább: Az udvar feltöltése
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése