Közel két évig nem nyúltam a kerthez. Ez anyagi, időbeni és családi okok miatt alakult így, de végül 2020. január végén ismét erőt vettem magamon, hogy befejezzem végre mindazt, amit az udvarral elterveztem anno.
Az eddigi térkövezés módosítása három dolog miatt vált szükségessé:
1 - az autó súlya a kerekek nyomvonalában kissé mesüllyeszették a köveket, amelyeket muszáj voltam kijavítani.
2 - mivel kevés térkövet vettem és kellett volna még pár négyzetméter a kert végéig, valamint a ház mellé, ezért fel kellett szednem néhány sort máshonnan, hogy azokat befejezhessem.
3 - az elmúlt két évben rájöttem, hogy mezítláb nem kellemes a térkövön járkálni, míg a fán igen, úgyhogy elhatároztam, hogy a ház elé fából építek teraszt, leváltandó vele a követ.
Az említett okok miatt tehát a térkövet egy helyen fölszedtem, majd leraktam máshol, míg a helyére egy előkertet alakítottam ki, hogy szétválasszam vele az elülső és a hátsó teraszt.
Nézzük, hogyan nézett ki ez folyamatában:
Így nézett ki az udvar 2019 őszén
(később megmetszettem a fákat, így ezen gallyak többszöröse gyűlt össze)
(később megmetszettem a fákat, így ezen gallyak többszöröse gyűlt össze)
A homokozóhoz vezető "járda" melletti dzsungel
Miután kiírtottam mindent és kihúzigáltam a vaskarókat,
elkészült a terep a későbbi tereprendezéshez
elkészült a terep a későbbi tereprendezéshez
Második lépsként, egy viszonylag melegebb, napsütötte napon felszedtem pár térkövet a teraszból, s letettem a ház mellé.
Már nagyon zavaró volt, hogy a terasz a bejárati ajtónál véget ért és a murván kellett bukdácsolnom, ha a ház mögé akartam menni
Így már sokkal klasszabb, nem?
Harmadik lépésként összeszedtem az ágakat és gallyakat az udvaron, majd egy magányos éjjelen elégettem az összeset a terasz melletti placcon. Azért választottam e késői időpontot, mert így a füst nem zavarta az embereket, akik ekkor már az igazak álmát aludták.
Ezután ismét pár hét szünet következett, mert a fagyok miatt nem lehetett odakint térkövezni. A folytatás február első hetében jött el.
Így nézett ki a terasz vége januárban; látható, hogy a térkövezés véget ér a kocsi előtt és nincs még járda a homokozóig
Őszintén megmondom: egyáltalán nem volt kedvem a 3-4 fokban térkövezni, guggolni a földön és hajlongani, de muszáj voltam belevágni, ha a melegebb idő eljöttének idején a kertészkedéssel akarok már foglalkozni. Így tehát elkezdtem felszedni a térkövet, amit a fagyok miatt csákánnyal kellett felfeszítenem a földről.
A felszedésre azért is volt szükség, mert egy jókora szakaszon javításra volt szükség, ugyanis a kocsi súlya alatt megnyomódott.
A felszedésre azért is volt szükség, mert egy jókora szakaszon javításra volt szükség, ugyanis a kocsi súlya alatt megnyomódott.
A fagerendából támfal készül majd
Szerencsére volt itthon néhány szegélykövem, így az elképzelt előkertet körbe tudtam határolni.
Sajnos sarokelemet nem kaptam, de így is szuperul néz ki
(itt már a térkövet is visszatettem a helyére, amely hátra vezet majd a homokozóig)
(itt már a térkövet is visszatettem a helyére, amely hátra vezet majd a homokozóig)
Ugyanez más szemszögből
Az előkert méretei
Miután a szeglykövek a helyére kerültek, elkezdődött a murva kitermelése:
A régi faház terasza miatt a mélysége csekély, mintegy 20-25 centi
Sajnos az előkert mélysége nem valami nagy, de sziklakerthez és kisebb gyökérzetű dísznövényekhez ez is megfelel majd. Végül a gödröt földdel töltöttem fel.
3 talicska föld
Végül 17 talicska földdel tele lett a gödör
A nehezén túljutottam, mert a terasz és az előkert körvonalai elnyerték végső formájukat. Következő lépésként a járda kiépítése és a mellette húzódó támfal megépítése lesz.
Folytatás: Járda- és támfalépítés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése